Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2012

Isten hírvivői

Kép
A Bibliában az angyalok Isten küldöttei. Az angyalok Isten akaratát adják hírül az embereknek és segítenek rajtuk. A Biblia szerint az angyalok Isten teremtményei. Az angyalok erejükre és hatalmukra nézve magasabb rendűek az embernél,.hírnököt, hírvivőt, követet, küldöttet jelent magyarul.A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis Intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel,akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.Az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan szellemi lények. A Biblia ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak embereknek (epifánia: megjelenés, „felbukkanás”). Ez többféleképpen történhet: megmutathatja

A vonzás törvénye

Kép
" Amikor a figyelmedet valamire összpontosítod,felveszed annak a dolognak a rezgését. Tegyük fel,hogy egy betegség köti le figyelmedet,és nézed.Ebben az esetben arra az időre,amíg szemléled,vagy beszélsz róla,vagy gondolsz rá, nem engeded magadhoz áramolni a Teremtés Energiáját.A Jóságot kell szemlélned ahhoz, hogy a Teremtés Energiája áramlásba jöjjön.Ha a jót akarod vonzani,a Jóval kell azonosnak lenni a rezgésednek.De ha a figyelmed betegségre összpontosítod,egyazon időben nem tudod beengedni  magadba a Jót is.Ne úgy nézz rájuk,mint betegekre.Nézz rájuk,mint gyógyulókra,vagy még jobb,ha úgy emlékszel rájuk ,mint mikor még egészségesek voltak.Ezáltal nem fogják megakadályozni  az Energia Folyamatot abban,hogy feléd áramoljon.Van egy állandó,biztos Energia Folyam,mely örökkön örökké áramlik feléd.Amikor jól vagy -beengeded magadba.Amikor rosszul érzed magad- meggátolod az áramlását. Tehát a lényeg az,hogy azonosítsd be,amit NEM akarsz, de utána azonnal keresd meg,amit AKARSZ,és

A végzet

Kép
"Aki kerüli a végzetét,gyakran összetalálkozik vele az úton"