LélekTérKép

Nagy szükségünk van a belső csendre, mely pihentet és boldoggá tesz. Aki rendszeresen tesz kitérőt a nagyvilág zajától, sokkal egészségesebb! Idegrendszerünk folyamatos terhelésnek van kitéve, a külvilággal való kapcsolattartás, rohanás, a stressz,idegesség bizony fárasztó. Sok energiát veszítünk nap mint nap. Minden és mindenki hatással van ránk, minden pillanatban. Mikor egy másik emberrel telefonálunk, mikor kezet fogunk valakivel, vagy leülünk a buszon, metrón, vagy felpróbálunk egy ruhát egy áruházban - ki tudja hányan próbálták már fel előttünk...különböző hatások érnek minket, rezgések, és mi abból mind részesedünk, hozzánk vándorol a sokféle energia. Sokszor nem is gondolva arra mi mindent cipelünk magunkon. Amikor érezzük a telítettséget, a "hova bújhatnék" érzését, akkor tegyünk félre minden ügyes - bajos dolgunkat, kapcsoljuk ki telefonjainkat, tévét, számítógépet, gyújtsunk meg pár gyertyát, vegyünk egy illatos, kellemes tengerisós fürdőt, -a só megtisztít mink

“Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon.  Gyakran mondjátok: “Adnék, de csak az arra érdemesnek.” Kertetekben a fák nem mondják ezt,  sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány) A FÉNYADÁS HÉT TÖRVÉNYE: 1. Csak szabad létező adhat igazán. Hiszen a szeretet a szabadságból születik. Ha valaki kényszerből ad, az nem nevezhető igazán adásnak, az csak egy reakció valamilyen akcióra. 2. Minden adás ajándék. A viszonzásvárás megsemmisíti az adás lényegét, hiszen cserévé silányítja. 3. Minden adásban önmagamat adom. Az ember csak önmagát áraszthatja ki, csak önmagából adhat. 4. Minden önzetlen adásban a létem teljesedik ki. Csak az az enyém, amit odaadok. Hiszen amit az ember már oda tud adni, az már a belsejében megvan, amihez külsőleg ragaszkodik, azt még belsőleg nem birtokolja. 5. A folyamatos adás –az áradás. Minden egyes adást

Mennyire különbözőek, és mégis egyformák... ezek az ablakok megmozgatták gondolataimat. Szemlátomást harmóniában élnek egymással. Vajon mi is képesek vagyunk erre? Mi emberek is hasonlóak vagyunk, színesek, sokfélék, vidámak vagy szomorúak, haragosak, nyitottak vagy zárkózottak, mindenki egy -egy személyiséggel megáldva... A különbözőségünk az, ami színessé teszi a világot! A mindennapokban azonban nehéz elfogadni a másik másságát. De vajon miért? Mennyivel szebb lenne a Világ, ha mi is harmóniában élhetnénk egymással! Ha megtanulnánk elfogadni, tolerálni a másságot. "Ahol egyformák vagyunk, ott erősek leszünk, ahol sokfélék, ott gazdagok" Az igazi egységet a sokféleség alkotja. Tisztelni kell a másik másságát. Értsd meg a különbözőséget és keresd a közösset! "/ Müller Péter/

"találd meg a bajok okát, a múltból eredő nyomasztó emlékeket, beléd ivódott mérgek forrását és szabadulj meg tőlük. Új tavasz előtt állsz..." / Müller Péter/    

A Feng Shui több ezer éves, ősi hagyományokra épülő tudomány. Egy filozófia, melynek célja az életérzés jobbá tétele. Segítségével jobbá tehetjük életkörülményeinket,  változtathatunk életünk minden területén, ahol elakadás van.  Arra tanít, hogyan tudunk összhangban, együtt élni a természet rendjével. A harmóniát az ellentétek egyensúlya, azaz a természetet felépítő öt elem: a fa, a tűz, a föld, a fém és a víz egyenlő aránya szolgálja. Ezek az úgynevezett "elemek" a legkülönfélébb dolgokban: színek, anyagok és formák alakjában jelennek meg körülöttünk. Egyesek közülük (mint természetben a víz a fát) táplálják, tehát erősítik, kiemelik egymás hatását, amíg mások (mint a víz a tüzet) kioltják,  azaz gyengítik egymást - eszerint szükséges az általuk képviselteket alkalmazni. Az elemek tulajdonságai:  Fa elem tulajdonságai: Fölfelé, kifelé törekvő energia áramlás hosszúkás, keskeny, sudár formák, a zöld árnyalatai, növényi eredet

"Ne tartsd magad többnek Istennél, aki a teremtésben békává, hangyává, fűszállá, levéllé, egyszóval Mindenné tudott válni, s elrejtette titkát,  hogy az igazi teremtői hatás alulról fölfelé és belülről kifelé történik." Müller  Péter

" Az igazi boldogság az, amikor észre sem vesszük; olyan, mint az egészség , a tiszta víz, a szép táj, a nevető csecsemő, egy szelíd, jó szándékú mosoly...a boldogság: természetes."  /Müller Péter/

"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer tizenhat utazó, akik elhatározták, hogy átvágnak egy erdőn. Kezdetben minden rendben is ment, ám egyszer csak az egyikük, Apróbojtorján, aggódni kezdett amiatt, hogy a helyes úton vannak-e. Késő délután, amikor már mélyebben jártak az árnyékok között, Bohócvirág félni kezdett attól, hogy eltévesztették az utat. Amikor lement a nap, besötétedett, s megszólaltak az erdő éjszakai hangjai, Napvirágon erőt vett a rémület és a pánik. Az éjszaka közepén, a legnagyobb sötétben Sülzanót elvesztette minden reményét, és azt mondta: „ Nem megyek tovább! Ti folytassátok az utat, de én itt maradok, míg a halál meg nem enyhíti szenvedéseimet.” Tölgy viszont, úgy gondolván, hogy minden elveszett, és soha nem látják többé a napfényt, elszánta magát a legvégsőkre, és így szólt: „ Utolsó leheletemig küzdeni fogok.” Szikárkában még volt némi remény, ám idővel már nagyon szenvedett a bizonytalanságtól, egyszer az egyik utat választotta volna, majd a másikat

Volt egyszer egy lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra... - Én vagyok a fény!- mondogatta – én vagyok a fény! Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalását. Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény. Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenséges fényemmel ragyogott. Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami valójában. Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon: - Tudod-e kicsike, mit kell tenned, hogy kielégítsd a te hatalmas vágyódásodat? - Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek